Első lépések
Akár elégedettek vagyunk életünkkel, akár mélyponton vagyunk, van
valami, amire oda kell figyelnünk. És ez a valami saját magunk. Mindegy,
hogy megelőzni akarjuk a bajt, vagy éppen fel akarunk emelkedni onnan, ahol vagyunk…
Kedvenc mottóm ezzel kapcsolatban:
„Mindenki arra gondol, hogy megváltoztatja a világot, de arra senki sem gondol, hogy magát változtassa meg.” Lev Tolsztoj
Hogyan kezdjünk hozzá? - Takarítás kívül-belül
1. Takarítás kívül
Nem is igazán takarítás ez, hanem a feleslegessé vált dolgok „elengedése”. Ha körülnézel a szobában, ahol éppen ülsz, bizonyára megakad a szemed olyan dolgokon, melyek nem túl kedvesek a szívednek, vagy csak azért vannak látható helyen, mert nem akarod
megbántani azt, akitől kaptad. Hidd el, ezek a dolgok rád telepednek,
agyonnyomnak.
Első lépésben szedd össze őket, gyűjtsd egy helyre, majd válogasd ki – ezt kidobom, esetleg elajándékozom olyannak, aki örülne neki, ezt pedig
elteszem egy dobozba és később döntök a sorsáról. Vigyázz! Nehogy minden a dobozba kerüljön!
Aztán nézz körül még egyszer, van-e valami félre nem tett tárgy, növény, ami akár a szobában, akár a lakás más részén, azaz máshol elhelyezve jobban mutatna. Hagyatkozz az érzéseidre!
Ha ezzel végeztél, jöhet a következő helyiség.
Édesanyám nagy „selejtező művész”. Ezt a képességét odáig fejlesztette, hogy jobb hangulatában képes akár havonta végigcsinálni a folyamatot. Megáll a szoba ajtajában és csak annyit hallok: ez ott nem jó. Aztán már teszi is a dolgát. Nem ritkán még a bútorokat is áthelyezi. Barátai előszeretettel kérik meg, hogy segítsen selejtezni, mert ő nem kegyelmez semmi felesleges holminak. Elve, hogy amit két éve nem használtál, arra nincs szükséged.
A lakás látható „díszei” után következnek a szekrények, illetve a nem
látható helyek. Aztán a fontosnak tartott, de soha fel nem lapozott újságok, kivágott és soha el nem olvasott cikkek stb. Itt is a két év elve
érvényesüljön
Ha mindezzel végeztél, nézz körül és élvezd az eredményt!
2. Takarítás belül
Olvasd csak el a mottót!
Sokszor az a probléma, hogy kifelé nézünk, kint látjuk a hibákat, pedig
valójában saját magunkkal nem vagyunk békében. Belülről is el kell engedni a felesleges dolgokat. Selejtezni kell. Nem szabad olyan dolgokon rágódni, ami már megtörtént és nem tudsz rajta változtatni, lehet ez munkahely elvesztése, bármilyen sérelem, nehézség. Ennek útja, hogy nem haragszunk sem a világra, sem arra a személyre, aki fájdalmat okozott. Meg kell bocsátani! Könnyű ezt mondani, gondolhatod most. De hidd el, attól nem fognak megváltozni a dolgok, hogy sérelmeiden, nehézségeiden rágódva először lelki, majd ennek következtében akár testi betegségekig hergeled magad. Fogadd el a helyzetet tárgyilagosan, mert minden valamiért történik. Aztán higgadtan, megérzéseid felhasználásával nézz előre!
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. CENTRUM SIATEK PLECIONYCH, SIATEK LEŚNYCH I SŁUPKÓW BETONOWYCH Z KÓTAJ
► OGRODZENIE Z SIATKI JEST NAJTAŃSZYM ROZWIĄZANIEM OGRODZENIA NA ŚWIECIE. U NAS ZNAJDZIECIE WSZYSTKO, CO JEST POTRZEBNE DO TAKIEGO OGRODZENIA: PO CENACH FABRYCZNYCH !
ogrodzeniowe.hupont.hu
► - - Ezzel keresem a olcsó hotel árakat és szállásokat! Nekem ez vált be! - - OLCSÓ HOTEL KERESŐ
olcso-hotel-kereso.hupont.hu
3. Olcsó Autóbérlés Budapest és környéke. Már napi 3500,-Ft.
► Olcsó Autóbérlés, olcsó Autókölcsönzés Budapest és környékén. BARÁTI árak. Napi 3500,-Ft-tól.
olcso-autoberles.hupont.hu
4. PRODAJNI CENTAR KOTAJSKIH ŽIČANIH OGRADA, OGRADA ZA DIVLJAČ I STUPOVA
► ŽIČANA OGRADA JE NAJJEFTINIJA OGRADA NA SVIJETU. SVE ŠTO VAM JE POTREBNO MOŽETE PRONAĆI KOD NAS, OD A DO Z. I ŠTO JE NAJVAŽNIJE: PO PROIZVODNIM CIJENAMA!
ograda.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
2. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
4. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
5. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél
► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban
honda-alkatreszek.hupont.hu
6. Szerelmes Versek Viccek, képeslapok és sok más, Honlapkészités hozával
► valakianna gyere nézbe hozám megtalálod Szerelmes ,verset ,képeslapot.
valakianna.hupont.hu
7. Kunbaja ATSK Asztalitenisz szakosztály
► Beszámoló a csapat körüli eseményekről,szerepléseiről.
bacsalmasiasztalitenisz.hupont.hu
8. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
► Minden ami Jóban-Rosszban!
jobanesrosszban.hupont.hu
10. REDŐNY JAVÍTÁS AKÁR MÉG MA! GURTNI CSERE 9.500,-Ft-tól! CÉGEKNEK IS!
► CÉGEKNEK, KÖZÜLETEKNEK IS VÁLLALUNK! NYUGDÍJASOKNAK KEDVEZMÉNY! 20/777-1122! REDŐNY KÉSZÍTÉS GARANCIÁVAL! Redőny javítás Bp. II. III. IV. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. XIII. XIV. XV. XVI. XVII. XVIII. XIX. XX. XXI. XXII. XXIII. kerület + Pest megye!
redonyseg.hupont.hu
► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145
villanyszakik.hupont.hu
► A siker fejben dől el. A valódi okok, gyökerek tudatosítása vezet egyedül tartós eredményre.
eletmod-debrecen.hupont.hu
13. Es-szEncIa A dolgok lényegének a feltárása , a mai kor emberének szemével.
► Amit ma meg (ehet ,tehet,vehet,ismerhet) sz,- ne halaszd holnapra!
es-szencia.hupont.hu
14. Sziasztok.Ez egy saját kezűleg írt verseket tartalmazó oldal!
► A versek több témában íródtak,választjatok kedvetekre valót.Természetesen megrendelésre is írok(hencsiversei@freemail.hu).Várom véleményeteket is.(Kiadót keresek)
hencsiversei.hupont.hu
15. Minden amit a feng shui-ról tudni kell!
► "Lásd a szíved vágyát, ne kérzedt hogyan fog valóra vállni, csak tudd, hogy úgy lesz!"
fengsuhi.hupont.hu
16. Punjab Tanoori Indiai Étterem
► Üdvözöljük a Punjab Tandoori Inidai Étterem weboldalán. Az éttermet egy lelkes házaspár hozta létre azzal a céllal, hogy Budapestre varázsolják India autentikus ízeit.Látogasson el hozzánk, és élje át az indiai ízek varázsát családias környezetben.
indiaietterem.hupont.hu
17. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
18. http://cegledikeptelensegek@blog.com
► Ezen a címen érhető el a letiltott anyag és a folytatás.
cegledikeptelensegek.hupont.hu
19. www.storyweb.hu
► Ha igazán jól akarod érezni magad, akkor itt a helyed.Egy biztos, NEM FOGSZ UNATKOZNI!!!Gyere el minden nap ,mert ez egy menő oldal!Igyenkszünk a kedvetekben járni:)
storyweb.hupont.hu
20. 70 éve nevel gyermeket Tatabánya-Újvárosban ez az iskola
► Kérjük a volt diákokat, küldjenek be nyolcadikos osztályképet! Az adatokat az anyakönyvekből vettük, névelírás történhetett, kérjük jelezzék a morasuli60@gmail.com email címen! Keressük az 1953-ban nyolcadik évfolyamot végzetteket!
morasulihatvan.hupont.hu
21. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
kreativcikkek.hupont.hu
22. Füstcső, füstcső könyök, kályhacső idom, tartozék gáz-, vegyestüzeléshez
► Alu-, fekete-, zománcozott-, szinterezett füstcső, füstcső könyök és egyéb kályhacső tartozékok kis- és nagykereskedelme ONLINE rendeléssel, országos házhozszállítással, BUDAPESTEN + 44 településen INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁSSAL
fustcso.hupont.hu
23. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
24. H2O just add water-Rajongói oldal
► Ez az oldal H2O-val foglalkozik.Ha szereted a sellőlányokat,akkor gyere,és nézz körül!
hhhhhoooo.hupont.hu
► Csak Neked! ;)
legjobbidezetekk.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
27. Czóbel Minka Tagintézmény Anarcs
► Tornyospálcai Általános Iskola és AMI
czobeliskola.hupont.hu
► Ha letört vagy,kíváncsi vagy,ötletelen vagy itt a helyed(mint mindíg csajszi(K)!Én mindennap frissülő oldalt kínálok nektek és én ezt a jó oldalt csillogtatom!
csajokhelyeaneten.hupont.hu
► Ha tudod, hogy ki született 1992. július 22-én, valószínűleg tudod, ki a 'sztár' az oldalon!
imadjukselenat.hupont.hu
30. Oriflame-Termékek-Angelica
► Luxus termékek kis pénzüeknek.
oriflametermekek-angelica.hupont.hu
31. Mozgássérültek Jász - Nagykun - Szolnok megyei egyesülete
► koordinátor oldal
hardboxer.hupont.hu
32. Piroska Transport Tüzép 06 /20/ 9 412 922
► Tisztelt Vásárlóink a Piroska Transport Kft azaz a Piroska kő telep, mely a 32 - út mellett a Nagysándor József út és a Thököly úti körforgalom után Zagyvarékas irányában helyezkedik el, az építőanyag áremelések ellenére sem emelte árait.
piroskatrans.hupont.hu
33. Macskaoldalam (My catside)
► macska,Katze,kat,gatto,cattus,kato,qattus,chat,gato,kot,mačka,кошка,мачка
macskaoldalam.hupont.hu
34. Kiváló minőségű lépcsők házhoz szállítással!
► DOLLE csiga és modul lépcső rendszerek
padlaslepcso.hupont.hu
► BÓNOM-ZUGI HORGÁSZAT,BÓNOM-ZUGI ÜDÜLŐ! PIHENJEN, HORGÁSSZON GYOMAENDRŐDÖN! KAPITÁLIS FOGÁSOK! PÁRATLAN SZÉPSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET, A KÖRÖS-HOLTÁGAK PARADICSOMÁBAN.
bonomzug.hupont.hu
► VIRÁGOK , ÁLLATOK , KÜLÖNFÉLÉK
beladesign.hupont.hu
► Ez az oldal a Violettával foglalkozik, ha már itt jársz, nézz kicsit körbe! (Ez az eddigi legjobb Violettás hupont oldal, itt van a legtöbb kép és információ!) Facebook oldalam: https://www.facebook.com/ViolettaHungary2000
disney-violetta.hupont.hu
38. Sportruházat (Lurdy-ház 186-os üzlet)
► Adidas, Nike
sportruhazatlurdyhaz.hupont.hu
39. Balogh Endre Spirituális tanácsadó
► Tértisztítás, Radiesztézia, paranormális jelenségek megoldása
baloghendre.hupont.hu
40. Welcome to the official website of the |HEAD| clan
► The |HEAD| clan was founded in 2015 by HEADSHOTMAN with the goal of bringing skilled and friendly players together. Over the years, the clan has welcomed many members and taken part in countless battles. The clan was previously known as |D4RK|
headclan.hupont.hu
41. Lovak ! Lovak ! Lovak ! ŁŁŁŁŁ ŁŁŁŁŁŁ
► Lovak itt ott amott !Akkor ember az ember ha már ült lovobn!!
lovakmost.hupont.hu
42. Sziklavár
► Szenvedélybetegsegítő Regionális Közhasznú Egyesület
sziklavar.hupont.hu
43. www.olcsosetahajo.hupont.hu
► Motorcsónakázzon Ráckevén egész évben! Tel.: 06209463877 mail.: pityu666@gmail.com Facebook oldalunk: csónakkölcsönzés Ráckevén
olcsosetahajo.hupont.hu
► "Hirdessétek az evangéliumot!" Nemzetközi Evangéliumi Tanúságtétel a világhálón
garainyh.hupont.hu
45. Kárpitos,RESTAURÁTOR 0670 594 8067 Deák Antal - Budapesten és országosan.
► Kárpitos - Bármilyen bútor KÁRPITOZÁS RESTAURÁLÁS- Budapest és környékén-Garanciával!Minőségi kárpit,szövet és bőrválasztékkal. Hívjon Bizalommal Országosan.
butorok-felujitva.hupont.hu
46. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
47. Zoli papagájai
► Üdvözölek az oldalamon jó böngészést kívánok!!!
zoltanmadar.hupont.hu
► ahol nem fogsz unatkozni :)
csakcsajsziiknaak.hupont.hu
49. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
50. Hulladékudvar Budapest +36 30 90 30 300
► Sittlerakási lehetőség, szemétlerakó hulladékudvar Budapesten a XVII. kerületben +36 30 90 30 300
hulladekudvarbudapest.hupont.hu
► A homo digitalis, vagyis a modern kor embere a tér és idő szabadságát kapta meg az új évezredben. Ott áll egy forradalmian globális változás küszöbén, ami olyan változásokat generál, mely kétségkívüli hatással lesz az emberi kommunikáció jövőjére.
homodigitalis.hupont.hu
52. Metin 2 mester
► Most az új metin is itt:) gyere és regisztrálj:). itt megtalálod ami egy ujoncnak kell pl:térkép,városok,kereskedelem.És még sokminden más.
deepolis.hupont.hu
53. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
54. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
► ... Örüllök h. Erre az oldalra Kattintottál! (: Ha idézeteket keresel vagy verset ha csak jól szeretnél szórakozni, akkor jó helyen jársz! (: Kellemes időtöltést, és gyere vissza máskor is! (: puszii♥
szomruidezetek.hupont.hu
56. Használt, futózott és új gumik: Személy, Teher, Munkagép Tel.:06-70/6048810
► HASZNÁLTGUMI: (6.HÓNAP) FUTÓZOTT GUMI: (LEFUTÁSIG) ÚJ GUMI: (2. ÉV GARANCIÁVAL) Cím: H - 2060 BICSKE SZENT LÁSZLÓ ÚT 50. e-mail: unimobilcar@gmail.com
gumi-reifen.hupont.hu
57. PRO-SPORT 3
► PRO-SPORT, PRO-SPORT2, PRO-SPORT3, Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013. 100 éves a BSC, Centenárium előtt a BSC
pro-sportharom.hupont.hu
58. Mindszenti Mocorgó Futball Club
► A mindszenti MOCORGÓ FC célja, tevékenysége a mindszenti gyermekek sportolási lehetõségének biztosítása, egészséges életmódra nevelése a labdarúgás segítségével.
mocorgo.hupont.hu
59. Napelem rendszerek teljes körű kivitelezése
► Cégünk napelem rendszerek teljes körű kivitelezésével, telepítésével foglalkozik
napelemesrendszer.hupont.hu
60. LA BIBBIA
► SZÍNES DIAKÉPEK A BIBLIA ESEMÉNYEIHEZ; P.MAURILIO SACCHI OFM: JÉZUS SZÜLŐFÖLDJÉN
labibbia.hupont.hu
61. HAJÓGYÁRTÁS, HAJÓJAVÍTÁS, HAJÓ ELADÁS, CSÓNAK, KENU KÉSZÍTÉS, ETETŐHAJÓ
► Hajóépítés, csónakkészítés, hajójavítás, hajó átalakítás, horgász etető hajó
hajogyartas.hupont.hu
62. Selena Gomez Hungary FanClube
► Sziasztok!Ez egy Facebook oldalunk webes oldalja!Itt is nagyon jo képek vannak és remélem Facebookon is kikerestek minket!
selkalu.hupont.hu
63. Gyermeksarok
► Gyerekeknek mindenféle jó dolog!
gyermeksarok.hupont.hu
► Minden ami Michael jackson!!
michaeljacksonforever.hupont.hu
65. Sya!
► Itt sokmindent megtalálsz pld: rólam,ebneveldét,justint,vicceket,kutyás avatarokat...na szóval itt sokmindent találsz, de ne felejtsd HA EGYSZER BETÉRTÉL GYERE MÁSKOR IS!!
betueseb.hupont.hu
► „Őrizzük emlékeinket, gyűjtsük össze maradványainkat és töredékeinket, nehogy végleg elvesszenek, s az által is üresebb legyen a múlt, szegényebb a jelen és kétesebb a jövő.” (Ipolyi Arnold)
natali-vasas.hupont.hu
67. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
► A Magyar Nemzeti Hölgyek Összetartás Egyesülete (Kaposvár) honlapja.
nemzetiholgyek.hupont.hu
69. Akác deszka,palló nevelő és szőlő karó
► Fűrészipari rönkökből válogatva készítünk megrendelésre magán személyek és viszont eladók számára minőségi akác deszkákat pallókat karókat.Maximális hosszúság 3m vastagság 1,5cm-től 10cm-ig a deszkák pallók átlagos szélessége 20-25cm.
akacdeszka.hupont.hu
70. KÓTAJSKÉ CENTRUM VÝROBY DRÔTENÉHO PLETIVA, A BETONOVÝCH
► DRÔTENÝ PLOT JE NAJLACNEJŠÍ PLOT NA SVETE. HOCIČO BUDETE K TOMU POTREBOVAŤ, U NÁS NÁJDETE ÚPLNE VŠETKO. A ČO JE NAJDÔLEŽITEJŠIE: ZA VÝROBNÚ CENU!
novyplot.hupont.hu
71. Gyöngyhimnusz
► Hollósy Tóth Klára honlapja - Versek, műfordítások, gondolatok
gyongymosoly.hupont.hu
72. FIREFLIES UTAZÁS
► KERÜLJÖN KI A MÓKUSKERÉKBŐL! UTAZZON KORLÁTOK NÉLKÜL ÉS KERESSEN PÉNZT FÜGGETLENÜL. NÁLUNK LEHETŐSÉGE VAN UTAZNIA A JÓL ISMERT FOGLALÓ PORTÁLOK ÁRAI ALATT 10-30-50%-KAL, AKÁR 70-80%-KAL OLCSÓBBAN. INFORMÁLÓDJON BÁTRAN A LEHETŐSÉGEKRŐL!
firefliesutazas.hupont.hu
73. Gyógynövények, gyógyhatásai
► Minden, amit tudni érdemes a jótékony hatású gyógynövényekről, melyeket az emberiség évezredek óta ismer és alkalmaz!
gyogynovenyekgyogyhatasai.hupont.hu